
over - hereHm. Az előző blogszünet már előre vetítette, hogy ez meg fog történni. De aztán - remélem sokak örömére - csak itt szűnik meg a blog, vagyis költözünk. Az új helyen is leírtam, de leírom ide is, mert őszinte vagyok: Szerintem a freeblogon kicsit túlhaladt ez a mostani felhasználószám és a felhasználói igények és a "csapat" akik csinálják, nem tudják tartani a lépést a fejlesztésekkel. Nagyon jó a kezelőfelület, meg a lehetőségek, meg minden, szóval egy szavam sem lehet, de azért valljuk be, az 50 mega igen szerény, meg az, hogy hetente kb ötször szar a freeblog, belassul, nem elérhető, error van... Kicsit meguntam. Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy a freeblognak helye van a magyar blogéletben, csak talán neki is jó lenne, ha felkarolná valaki kicsit jobban, mint pl a blog.hu-t [index]. Karas pajtásom segítségével, wordpress motorral és kicsit személyesített wp sablonnal végre kihasználom a webtárhelyet, amit már majd' másfél éve birtoklok, és csak fileok tárolására használtam. Kész az új blog, fent van egy üdvözlő bejegyzés is, linkeket is feltöltöttem kb másfél óra fáradtságos munkával. És remélem ma még elkészül a bemutatkozás, és a flickerre csak picit hajazó, preview ablakkal ellátott galéria is. Remélem, hogy sokatokkal fogok ott is találkozni, és közös virtuális és még több valóságos élményt gyűjteni! |




olvasok
4 komment
Kategóriák: iskola Címkék: boldogsag, humor, idezet, iskola, kep, kiddo, konyv, lyall, tv, zene Nappal suli, este könyv. Olvasok. Nem valami fergeteges tempóban, de haladok a Balekkel végre. Már a könyvespolcról beköltözött az ágyamba, amit - jobb híján - most épp vele osztok meg. Holnap vizsga, utána remélhetően sűrűbben jelentkezem. Addig is, az eddigi legjobb rész a könyvből: "- Elmondaná, kérem, hogy mit tud Alexander Woolfról? - kérdezte O'Neal, majd könyökével az asztalon támaszkodva előrehajolt, és én megpillantottam egy felcsillanó aranyórát. Túlságosan aranyszínű volt ahhoz, hogy valódi arany legyen. -Melyikről? Elkomorult. - Hogy érti azt, hogy melyikről? Hány Alexander Woolfot ismer? Némán mozgattam a számat, magamban számolva. - Ötöt - böktem ki végül. Ingerülten felsóhajtott. - Annak az Alexander Woolfnak, akire az imént utaltam, volt... van egy háza a Lyall utcában, Belgraviában - magyarázta a szarkasztikus okoskodásának abban az egyedi hangnemében, amit előbb-utóbb minden íróasztal mögé szorult angol elsajátít. - Lyall utca. Hát persze! - Hitetlenül ráztam a fejem - Akkor hatot. O'Neal Solomon felé lövellt egy pillantást, de onnan nem kapott segítséget. Visszafordult felém, arcán hátborzongató mosollyal. - Magától szeretném megtudni, Mr. Lang, mit tud róla? - Van egy háza a Lyall utcában, Belgraviaban - mondtam ártatlanul. - Ez segít?"
[Ez a háttérképem - a kép blograméretezésében köszönet illeti kiddot!] De közben aztán eszembe jutott még egy vicces - remélem, tényleg az - bekezdés. Olvastam a könyvben, megmosolyogtam, továbbhaladtam rajta. Aztán romeon olvastam valakinek az adatlapján. Tudtam, hogy már hallottam valahol. És most kicsit jobban elgondolkoztam rajta: "Az a helyzet, hogy voltam már börtönben. Csak három hetet, és csak vizsgálati fogságban, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham focidrukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra pedig az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó - akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. [...]" És igen. Ezért vagyok boldog. Majdnem mindig. "[...] elkezdi nagyra becsülni az élet apró örömeit." Amikor sírnék az iskolában, mert ott vannak a barátaim. Itthon, mert épp Magdi anyus összejött Vili bácsival, amikor félévente egyszer belenézek a Barátok köztbe. A buszon, mert látok egy nevető öreg nénit. Az utcán, amikor átengedek valakit az utcán, és integetve megköszöni. Amikor a barátaim boldogok. Hogy elsőre eltalálok, felismerek minden bp-i helyet Spring játékblogján. Hogy már gond nélkül meg tudok csinálni 3*20 fekvőtámaszt. Hogy - végre - rászóltam magamra, hogy fejezzem be a belső karácsonyt: egér, táska, fotógép, nod32 - ez ea vége - Premium elfogyott. Hjaj. [És annak is örülnék, ha Lyall újrakezdené a blogolást. Ha sikerülne a holnapi vizsgám. Ha mindenki velem örülne, hogy megyek görögországba. Ha mindenkit boldognak látnék, akit ismerek. Hjaj. Mert - bár nem szeretek jobban magamnál mindenkit, mint Ricsi, de legalább annyira szeretek mindenkit] Meg akartam osztani egy zenét is, amit nem tudom kitől kaptam, de ma kb egész nap ezt hallgattam. Na, teszek még egy próbát!
|


hurkaAnnyira imádok itt lakni! Szép lakás! Úgy néz ki, ahogy szerettem volna. A 10. en van. Szép a kilátás. A TIZEDIKEN VAN - ÉS NEM JÓ A LIFT!!!!! Én meg fellépcsőztem, de a pulzusom 200 körül van. Pötinek igaza van, hurka vagyok:( |


kis szünet - vége.
6 komment
Kategóriák: iskola, hát én, a nyúúúl, köcsögök, Fiúk, srácok, férfiak, pasik, boyok Címkék: blog, gay, iskola, jegyek, kep, vasarlas Hm... érdekes dolgok történtek ma. Aki olvas - ha van ilyen egyáltalán [előbújt a kis naív:P], biztos észrevette, hogy kis szünet állt be a blog rövid életében, töröltem egy bejegyzést, sokat szomorkodtam, nagyon elfáradtam, és képtelen vagyok tanulni. Kicsit kifejtve: #1 - sok embert (legalább kettőt, és az több, mint amennyit akartam, pontosan kettővel több) megbántottam a tegnapi bejegyzéssel. És ez alapból nem is lenne gáz. Ha iskolai köcsögökről írok, vagy éppen arról az emberről, aki fellökött az utcán, vagy a kevésbé értelmiségi bkv-s kallerről, vaaaagy bolond bolti eladókról, vagy tökömtudja milyen vadidegenekről, akkor tennék rá magasról. De két olyan embert sikerült megbántanom, akiket nem akartam, és akik ennek köszönhetően nem is szólnak hozzám azóta. Juppí:S Vagyis.. az egyik nem ennek köszönhetően, de attól még az eredmény ugyanaz. :( Hiba volt, úgyhogy a bejegyzésből emlékül maradjon meg ez a kép, ha már dolgoztam vele. És megint hozzáteszem, hogy illusztráció, nem voltam és nem vagyok semmilyen kapcsolatban a rajta szereplőkkel, meg blabla:) #2 Úgy gondoltam, hogy ki vagyok én, hogy megbántsak embereket, ezért szüneteltettem a blogot. Aztán rájöttem, hogy ez a szüneteltetés baromság, bocsánatot kértem attól, akitől kell, de nem fogom ilyen mértékben cenzúrázni magam. És nem fog változni az sem, hogy nem írok rosszat arról, akiről rossz véleményem van, attól függetlenül, hogy olvassal-e a blogot vagy sem. Ami változás lesz, hogy odafigyelek arra, hogy akiről jót akarok írni, az ne tudjon megsértődni a jón. És ezt tanácsolom mindenkinek! Ne bántsatok meg senkit akaratlanul. #3 Ideig tartottak a szomorúbb témák. Mivel lenyugodtam csütörtöki gyógyturizmus-felháborodásom óta, így ez a mostani téma inkább semleges. Ma délben voltam bent a tanárnőnél, "baszatlan picsa" - egy régi ifo-st idézve. Kedves volt, meg minden, miután én is az voltam, de hát... Nem változtatott a jegyemen. Innen a rosszérzés. De kezdjük a pozitívval - vagyis folytassuk, mert a kedvesség is pozitív meglepetést okozott, szóval, azt mondta, hogy a házidolgozat borítója kiemelkedő, és megkérdezte, hogy "ki grafikus a családban"... Annyira tetszett neki, hogy nem hitte el, hogy Wiko műve:P Dagadt a mellem. Szóval nem változtatott a jegyen, de felsorolta a házidolgozat hiányosságait. [nonCredam-nak, mert ő elolvasta: Sopron és környékének gyógyászati adottságai /klimatikus, gyógynövények értelmezése/ {ez benne volt}; gyógyhelyi kezelések, egészsgées életműkődés bemutatása {félig benne volt}... na mindegy, nem is folytatom, mert csak ideges leszek. Igazából majd' minden benne volt a listájáról, de most mégis ott tartok, hogy hagyom az egészet, mert nem ér annyit ez a nő. A kedvencem azért kiemelném: "Kérdőíves értékelés" - Ezt mégis honnan kellett volna kiszopnom hogy kell ilyen??? SENKI nem írt ilyet a sajátjába, mert egyszer sem beszélt róla... Na mindegy...] Meg hát azért sem akarok pattogni, mert pénteken egy másik tárgyból vizsgázok - szintén nála. No comment. #4 Jegyek, felsorolás jelleggel:
#5 Gus blogjában - vendégbloggerként - olvashattok két bejegyzést tőlem A nagy testvér [a szülő] figyel - e-naplóés Virtuális ismerkedés - rajtam keresztül témákban. Ezt csak érdekességként jegyeztem meg, mert ez utóbbiból kiderült, hogy aberrált állat vagyok, mert neten ismerkedek. Hát... legalább már tudom:P #6/1 Mivel ma úgy volt dolgom, hogy 8-10; 12-12:15 és 14:00-14:10, volt több olyan luk is a mai napban, amit ki kellett tölteni. Az első hosszabb lyukban druszarinámmal sétáltam a városban, meg megmutatta az albérletét, meg elmentünk a westendbe pulcsit venni. Végül nem az lett, amit először kinéztem, mert egy fasz vevő miatt csak Ses és XLes maradt a polcon, és a raktárban sem volt más, de ez így utólag belegondolva sokkal jobb választás volt. Megmutattam otthon is, és kb el voltak ájulva tőle:D Najó, nem, de anyum szerint tök jó vétel volt. #6/2 Második szünetben N-nel ebédeltem a suli éttermében, ami... nem tudom, mi alapon hívják étteremnek, de összesen hatféle meleg ételt lehetett rendelni. Szűzérmét ettem, nagyon finom volt, csak kibaszott sótlan:P Elég érdekes témák jöttek elő, a pisiszextől a gruppenen keresztül a farokvastagságik... Na, most már lehet mondani, hogy aberrált vagyok. Ez addig nem is volt gáz, amíg csak ketten voltunk, de amikor beültek mögénk még ketten, akkor már - N szerint - kaptunk elég furcsa pillantásokat:P De nagyon jól éreztem magam... #7 Kaptam egy notebookot este. Apummal mentünk, mert megjött a boltba az, amilyet akartunk. Szépséges. Már újratelepítettem rajta a Vistát, mert hülyén volt partícionálva. És ahogy megkapom aputól a hordozható USB-s vinyóját, át is költözök rá. Jah, a típusa: Fujitsu-Siemens Pa 2510 - ha valakinek ez mond vmit:P Apropó vista... apum tök aranyosan "Viszta" helyett úgy mondja, hogy "Vista":P Na mindegy:D Hosszúra nyúlt. Ez van.
|


Filmek, Filmek százezerszám (3) filmekBevezetés helyett egy kép, hogy miről is fogok ma mesélni nektek: Haladjunk időrendben sorban! Szerda este itt aludt ugye megint csikis, és filmet néztünk. Vicces volt, ahogy a dvdtékában együtt kiválasztottunk egy szerelmes filmet, szerintem a csaj nem véletlenül bámult végig minket:D Aztán amikor csikis a kezébe vette a dvd-tokot, tizedmásodperceken belül már rá is vágta, hogy "az jó film":D Remélem, neki is szép estéje volt:) 40 nap 40 éjszaka - a hugom ezt [is] kapta karácsonyra vkitől, és már akkor szemet szúrt Josh a borítón - nagyon helyes pasi! Na mindegy, szóval csak akkor ugrott be, hogy otthon is megvan ez a dvd, amikor már a kezemben volt a sárga dvdtékás tok, hátán vmi nagyon szar viccel. Buktam 500 Ft-ot. Szóval, 40 nap 40 éjszaka - egy "nagyon amerikai" (by csikis) film, ugye a már említett helyes főszereplővel, sok humoros mellékszereplővel és egy olyan nővel, akit heteroként magam mellett akarnék tudni - belevaló, tökös, férfias, beszédes, bohém, csinos, de néha nő! A főszereplő meg... a saját hibáján kívül elbukja a böjtjét, ami kb abból áll, hogy nincs elélvezés:D Még egy érintés sem. Ha neki összejött, ...;P A következő kép... csak... ugye gus blogján van pár külföldi meleg blog linkje... Mostanában sokszor böngészem azokat, és erre az oldalra, és ott pedig erre a sorozatra bukkantam, ami a HOMME férfi divatmagazinban jelent meg még annó. Szerintem szép képek, és végre nem vmi szokványos. Csak ajánlani tudom. És hogy hogy jött a filmek közé?:D Úgy, hogy én döntöm el, mi kerüljön a képre, bibibí. Tegnap délelőtt letöltöttem a fűrész négyet, mert nézegetve a januári bemutatókat, reménytelennek tűnt, hogy bemutassák még idén:) Közben elkezdtem enni az anyuméktól hozott rántottsajtot, de kb az első jelenet alatt (boncolás) elment minden étvágyam. Nem volt rémisztő, hanem szerintem értelmetlen gusztustalankodás, kb felhentelték a csávót teljesen, tök valósághű volt. A csávót - Jigsaw-t, vagymi. Megint visszatértek helyszínek az előző részekből, voltak utalások, sőt, egy ideig nem is értettem, hogy most akkor ki van tényleg jelen a színen, és ki van ott az előző részből. Aztán volt olyan elsőrészes, az épp aktuális gonosz álcázza magát, érdekes önmegmentések, info a kezdetekről és az okokról, kicsit olyan lezárós hangulata volt az egésznek. Nem volt benne elvarratlan szál, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogyan tovább, hogy fogják belefűzni a fonálba az ötödik részt. Érdekesen összekapcsolt sorsokat, kb mindenki függött valakitől. Nézzétek meg, nem rosszabb, mint a három! Végül... először SPF-nél olvastam róla, aztán Petitprince mondta el a véleményét Ferzan Özpetek Olaszországban dolgozó török filmrendező első filmjéről, az 1997-ben készült Törökfürdőről, mely, mint írtam róla, Il bagno turco, Hamam, Steam: the turkish bath - és még számtalan néven fut. Meleg film, de abszolút nem tolakodó a meleg szál, szexjelenet sincs benne, összvissz egy csók, szóval nem látványos, de a melegség végig jelen van a filmben. A zenék - mi más - török zenék, de abszolút illenek a filmhez. A szereplők - tipikus mtv-s szereplőgárda - vagyis nem amerika, művészfilmes az egész. Ami viszont nagyon zavart, hogy még a napos jelenetekben is sötét a film. Viszont - annak ellenére, hogy nem kedvelem ezt a stílust, tök jó volt. Jó volt látni a lelkesedést, a szeretetet, az emberek összetartását - Európához akarnak csatlakozni, de azért ez egy más világ.
|


végigtaposás - rajtam:S
avagy majdnem sírtam a folyosón
Igen, ma. Szokványos napnak indult. Csikis miatt nemalvás, csikis el, alvás:P SMS-re ébredés, nagyonvékonnyal nagyonsokat beszélgetős (most este is)(nemismeriteknagyonvékonyt:D)(csikistse:D), közben tanulásimitálás, borotválkozás, készülődés, iskola.
És esküszöm nem akarok, de muszáj megint hisztiznem. Egyre inkább olyan lesz a blogom, mint amilyennek Lyall is képzeli a meleg blogokat: sírós, hisztizős, rinyálós. ÉN NEM ILYEN VAGYOK. De egyszerűen hihetetlen, hogy januárban már második alkalommal jutottam el oda a suliban, hogy a tanárok megalázó viselkedésének (effektíve könyörögnöm kell, hogy vizsgázhassak) köszönhetően majdnem elsírtam magam az iskolában. Vagyis most már könnyeztem is, csak az iskola olyan részén, ahol akkor éppen szerencsére kevesen voltak. És ez rossz. Mert Wiko nem ilyen. Wiko vidám, mosolygós, és másokat megnevettetős, nem pedig a folyosón falat támasztva arra szorulós, hogy mások vígasztalják ők. [Viszont hálás vagyok minden csoporttársamnak, aki erőt öntött belém. Egyedül tuti bőgés lett volna a nap megkoronázása!!!]
Hogy mi is történt?:O
Elterveztem, hogy lereagálom, hogy a gyógyturizmus házidolgozat, amit nonCredam végig is olvasott, és kijavított, de kettes lett. ŐŐŐ KETTES!!! De előtte humánmenedzsment (HM) vizsga. Terem teli, pedig szóbeli, gondoltam, ezek barmok:D Megjött a tanár, bemegy, közli, hogy fél órát tud maradni (közben kideült hogy van az 2,5 is), és azok, akik fent vannak az előző vizsga listáján, nem vizsgázhatnak most. Érthetőbben: eredetileg a hétfői HM-re jelentkeztem, de szombaton ugye halálos beteg lettem (37,1), és leadtam a hétfőit, felvettem azonnyomban mára. És azért nem vizsgázhattam elvben ma, mert voltam olyan pofátlan, és nem jöttem be a hétfői vizsgára (mert leadtam...) [a tanár még abba is belekötött, amikor mondtam - tök kultúráltan - hogy leadtam a vizsgát. Nem értette meg, hogy leadtam, aztán amikor valaki kimondta, hogy töröltem, akkor meg megkérdezte, hogy miért nem ezt mondtam, meg hogy ha magyarul mondom, akkor megérti...] Ergo ki lettem küldve... Ez után jött a veszekedés a gyógyturizmus tanárral, mert én követeltem tőle, hogy mutassa meg, mire kaptam kettest. Mondta, hogy megnézhetem, csak aztán nehogy rosszabb legyen a jegyem, mint egy kettes. Fenyeget? erre én is megkérdeztem, hogy neki ki a főnöke, kinek tartozik elszámolással, hogy képben legyen az erőviszonyokról. Aztán mondta, hogy hétfő délben megnézhetem a házidogám (jah, gondolom, hogy legyen ideje kijavítani). És közben az összes utánamjövő embernek elhordott mindenfélének, meg tanúkat gyűjtött (csoporttársaim személyében), hogy ők tanuskodjanak majd hétfőn. Mint valami tárgyalás. Vicces lesz. Jah, nem engedtem, hogy beírja a kettest az indexembe. Mert nem tudja megindokolni... Vissza HM... újabb próba, mi ma nem vizsgázhatunk. Irány a tanszék, adminisztrátort megkérdezni, hogy ugyan nyomtasson listát. Aranyosnehéznevű lány már sírt, mert ő ugyanúgy kettest kapott ok nélkül, és ugyanúgy nem engedték vizsgázni. Adminisztrátor nő leordította a fejem, amikor 10 perc hatásszünet után megkérdeztem, hogy fog-e valami történni, merthogy "különbenis, maguk meg csak ott nevetgélnek".
[nyomtam egy entert tagolás gyanánt] Aztán nagykegyesen lejött velünk, HMtanárnak előadta, hogy a "két pimasz hallgató..." ígymegyúgy, de igazuk van, ugyanmár, engedd őket vizsgázni. Vizsgázhattunk, 1:45 perc kűzdelem után. EZ MI???? Úristen. Mondjuk tanár korrekt volt, beismerte, hogy a lista, ami alapján nem engedett minket, nem volt valami friss, úgyhogy hátrány nélkül megkaptuk mi is a lehetőséget. De akkoris. Hétfőn második kör.
Otthon meg... apa és anya szerint is én voltam a hibás. Ez volt az utolsó csepp... Remegés, sírás itthon.
És nem tudom, hogy az idegességtől-e, de a sulis behatás óta émelygek, hányingerem van (ez ugyanaz???), lázas vagyok és izomgyenge [haha...]:(
|


szolgálati közlemények (3)
1. Négyes lett a számvitel II-m is. 88,7 5, tehát másfél pont és ötös. No comment. 2. Nagyon kéne a törökfürdő c. film Özpetektől. Hamam - Il bagno turco - Steam: The turkish bath - ilyen címeken fut még. Leírás róla itt és itt. Nem utasítom vissza, ha vki meg akar lepni vele mostanában!!! Sőt, akarjatok!!!
3. most HM vizsga, puskával teli telefon. |


belső karácsony
Körülnézve maga, körül, kicsit úgy érzem, hogy ez a Szóval, én is megleptem magam. Már karácsony előtt elhatároztam, egészen pontosan abban a pillanatban, amikor megláttam öcsém villanyborotváját, amit barátnőjétől kapott. Neki cruzer3 van, nekem már az újabb, cruzer4et sikerült beszereznem, kékben, a képen is 'ő' van. A bőröm meg már tükörsima:P Ps: lola, tessék, egy nemhisztis post:D |


nepNEMtun
furis szó ez. Neptun. tun | tat, getan - tesz [csinál] [[idézet: Wikiszótár]] Hát, a mi tanulmányi rendszerünk kurvára nem csinál semmit. Mármint, annyira semmit, hogy két napja be se jön. Mert hogy túl buzi. őőő Busy. Meg unavailable. Merthogy szegény nem tud magyarul. Pedig én csak a számvitel jegyem akartam megtudni. DE MITŐL ELFOGLALT? nincs ideje a diákokkal foglalkozni? Hirtelen rácuppant 30e diák, hogy megnézzék, kedvenc csoporttársuknak i-vel vagy y-nal írják a nevét? ÉS miért a vizsgaidőszakban kell ezzel szopatni a népet? Miért tud a többi honlap amit sokan néznek, a nap 24 órájában megbízhatóan működni és ez a szar miért nem? ÉS MIÉRT CSAK NÁLAM NEM???? Másik meg... fent van egy táblázat, vagy valami, lényeg, hogy xls a kiterjesztése. Elvben oda beírod a neptunkódod, és azzal megy. És megy is - mindenki másnak, kivéve nekem. Úgy érzem, hogy csak engem szopatnak, mert "Maga túl okos". És jegybeírás mikor van? holnap ESTE.
|


SÁLLÁLÁLLÁ örömség:)Már kezdtem feladni... Én vagyok az utolsó, aki gyakorlati helyet lelt... De... Orsi ma 15:57kor ezzel támadott le msnen: O: Te lúúúzer O: "I have not received an e-mail from your friend, but he is welcome to join you and us.Please tell him to contact me." O: ezt írta a nő O: úgyhogy nagyon gyorsan írjál neki még egy ímélt!!!!!!! O: vagy szétrúgom azt a szép kis feneked O: :) Megijedtem, írtam nyomban, majd pár perc múlva jött is a válasz, MY DEAR VICTOR megszólítással, és hogy more than welcome to join us!!! VÁÁÁÁÁÁÁÁság! Még aláírva vissza kell küldenem a szerződést, de többi mint a valószínű 4 hónapig itt leszek megtalálható: http://www.oceaniaclub.gr/ VÁÁÁÁÁ |




napi baszdmegek (isi, közlekedés)Nah, ha minden igaz, akkora mai életem utolsó előtti bejegyzése, melyben cimkeként a számvitel szerepel:) Ma ugyanis végre levizsgáztam, de hatalmas harc volt ez a nap. Az ellenfelek:
1/ a tél Úristendetélvan:S Nem tudom, emberek, hogy mit szerettek a télben. Mint Pöti is írta, sötét van, pl egészen tegnapig, amikor is végre kisütött a nap, ha itthon tovább akartam látni, mint az orrom hegye, akkor bizony lámpát kellett kapcsolnom, pedig két bazi ablakom van, amit nyáron egész nap süt a nap. Hideg van, ma reggel zB -7°C...Ez nem embernek való... Szilveszterkor is majd' megfagytam, de hát ami ma reggel volt... két kabát kesztyű sapka pulcsi ing - és remegtem a hidegtől. Még az sem tudta elterelni a figyelmem, hogy a buszmegállóban rajtam kívül két jópasi volt:D Tehát három jó pasi. haha::D Mondjuk az nem esett túl jól, hogy két busz áll meg a megállóban, és ők "richtig" a másikra szálltak:( [észrevettétek a német vonalat?:P] 2/ a vén fasz, aki fellökött Délipu, leszálltam a buszról, haladok a metrofelé [el kell sétálnom az egész busz mellett, ha leghátul szállok le], és egy másik ajtóból kirobban egy tatter [saját szóalkotás a nyannyer mintájára UD: tévedtem... ], és kis híján elestem, úgy nekemjött, majd szó nélkül továbbrobogott. Nyugati mintára mosolyogva továbbsétáltam, gondoltam rohan, de amikor sétatempóval és a mozgólépcsőn állással is utolértem még a metro előtt, akkkor kinyilt a zsebemben a bicska, és "véletlenül" nekimentem. Mert érted, ha rohan, lelkem rajta, de ha nem siet, csak fasz... akkor kapja be. Viszont, hogy lássa, nem vagyok egy szívtelen kis dög, visszanéztem rá és rámosolyogtam:) [Idevágó történet, amit már élőben többször elmeséltem, barátaim és családom nagy-nagy örömére, mert előszeretettel illusztrálom a történést:D 4-6tuja, széna tér megálló, ahol kb az utasok 89,481 százaléka leszáll, főleg karácsony előtt. Közöttük én is. Szépen az ajtó felé fordultam, haladtam, ahogy a tömeg engedte, de a mögöttem leszállni szándékozó nyannyer az alatt az öt méter alatt négyszer rálépett a lábamra és kétszer nekem jött... Aztán csodálkozott, hogy úgy lebasztam, hogy már én szégyelltem magam - majdnem:D. [Idevágó2: értem én, hogy tisztelni kell a kort, csak nem értek egyet. Ha valaki fasz, azt akkor sem fogom tisztelni, ha 88 évesen egykézen áll és ugrál rajta, közben meg visszafelé énekli a boci boci tarkát]] 3/ Cé -vel kellett beszélgetnem... Érdekes, nem szeret, de ha info kell neki, még én is jó vagyok:) Kegyet gyakoroltam, kivettem a fülemből a fülhallgatót, és válaszotlam: "Nem tudom":D 4/ a lista Ugye a módszertani intézet mindig bonyolít. Rengetegen vizsgázunk egyszerre, és azok, akik nem kutakodtak az x lehetőség között a neten, hogy mégis, melyik előadóban írnak, azok bizony rohannak egyik listától a másikig, és keresik a nevüket. Rögtön az első megtekintett lista kétharmadánál ott figyel kicsiwiko neve. Igenám, de valami "számvitel II (70 pont)" szerepel mellette. Gyenge pánik. [info: 100 pontos vizsgamaximumot két féle képpen lehet megszerezni: 100 pontos vizsgát írsz és akkor nem számít bele a zh, vagy beleszámítod az évközi zéhán megszerezhető max 30 pontot, és 70 pontos vizsgát írsz. Mivel én a zh-n 0 pontot hoztam, így értelemszerűen száz pontosat akartam írni:D] 5/ az ajtó Mert a módszertanis tanárok megközelíthetetlenek. Egy ajtó állja útját a kíváncsi hallgatónak, ami csak nagyritkán, nagy keggyel nyílik ki. 07:50kor mentem oda, a vizsga 8kor kezdődött. Az ajtó, amin keresztül a tanárok is mennek vizsgáztatni, 08:10kor nyílt ki. Vázoltam, hogy mi van, 100 pontosat akarok írni. Nem lehet. Mert valamit a neptunban máshogy kellett volna felvenni [jelzem, a különbség annyi, hogy az egyik vizsga 08:00-09:30ig, a másik 10ig tart... aki ezt észreveszi vizsgajelentkezésnél... hát le a kalappal előtte. Én nem vettem. Aztán veszekedés ordítva a katedránál a tárgyfelelőssel, sírós hangulat, mondjuk azon meglepődtem, amikor elcsuklott a hangom... Aztán egy tanárt meggyőztem az igazamról a neptunt böngészve, és megengedték, hogy írjam. 25-kor. 6/ a feladatsor
Ez igazából barát volt, mintsem ellenség. Remélem ez is négyes vagy ötös lesz, mivel csak az elhatározások okoztak fejtörést. Egy helyen felhívtam a tárgyfelelős figyelmét arra, hogy kétféle adat van megadva ott, ahol egyfélének kéne lennie:D:D Egy másiknál pedig szóltam, hogy a mondat értelmetlen: "váltókötelezettség után járó kamat" Namármost. Ez vagy váltókötelezettség után FIZETENDŐ kamat, vagy pedig váltóKÖVETELÉS után járó kamat. Az, ami szerepelt, ellentét, nem feloldható:D No. 7/ szomszédlány böködött, kérdezgetett... nem tudott még másolni sem szegény, diktálni kellett. Mondjuk egy 25 pontosból 15pontynit lediktáltam neki, úgyhogy ha nem lesz legalább kettes, így ismeretlenül is nagyon meg fogom verni:D Ott állt előttünk a tanár, ő még akkor is a dolgozatom fölé hajolva másolt... A tanár: "miért hagyja? máshol ezért pénzt kérnek:)" Biztos látta a lányon, hogy reménytelen:D Azt, mikor kimentem, majd vissza lemásolni a jegybeírás időpontját, mellette álltam meg full véletlenül, erre ilyet szól: "nem diktálod még le a kilencest?" Nagyon kész volt.... Hát, ennyi:) Szerdán jövök az eredménnyel! |


2007_2008
Először az ígért nagyonrövid évértékelés, amit tegnap akartam, de erről majd később:) Január: a harmadik vizsgaidőszakom, életem első olyan meleg bulija, ahova nem csak benéztem, viszont ekkor szakítottam Sebivel, soksok szomorúság volt, aztán egy fűvelfával lefekvős időszak következett, továbbá kiderült, hogy gasztroenterológiailag teljesen egészséges vagyok, és lisztérzékényes se vagyok.
Februárban végre kiköltözött az előző tulajdonos a lakásomból, elkezdődtek a felújítások, és elhatároztam, hogy újra sportolni fogok. Márciusban nagyon jól haladtak a felújítások, már átszineződtek a falak, alakultak a padlóburkolatok, és közben rájöttem, hogy álomvilágban élek. Elkezdődött a bebútorozás, beépült a konyhabútor, és új képekkel gazdagodott a kiállítási anyag:) Azok számára, akik később kapcsolódtak be, Viktor van Gogh egyik első kibontakozása: Áprilisban elkezdtem a mixertanfolyamot, részt vettem egy netes boxer"szépségversenyen", kétszer voltam színházban, és írtam egy kedves barátomról is, aki azóta eltűnt:( Májusban beköltöztem végre a lakásba, egy ideig együtt voltam még Sebivel, megcsináltam életem első koktélját, felraktam az egyetlen étel receptjét, amit meg tudok csinálni. És még az történt... hogy azért izgult az egész évfolyam, hogy ne neki kelljen szeptembertől gyakorlatra mennie. Én is izgultam, ugye, de végül szerencsére nem lettem kiválasztott. Ami a vicc, hogy most februártól már mindenképpen menni kell, de még mindig nincs gyakorlati helyem, és ebből kb egyedül vagyok az egész csoportból:S
Júliusban sikeresen teljesítettem a BMA tanfolyamát, az utazási irodában egy telefonáló szólt, hogy KISS MINI EBB VAN, és írtam a panelprogram közbeszerzéséről is, amely bejegyzést viszonylag kis érdeklődés követett:( És voltam színházban, megnéztem az azóta is örömmel hallgatott Vámpírok bálját, és a régóta várt Jekyll és Hydeot. Augusztusban befejeztem a testor.blogol.hu írását. Nem tudom miért, hirtelen úgy éreztem, hogy váltani akarok, és azóta ide, a freeblogosok táborába tartozom. 246 bejegyzést írtam oda és 370szer gondolta úgy valaki, hogy hozzászól. Szépvolt, jóvolt, de mostmár itt. Mivel augusztus a munka hónapja volt (ugye fesztiválok, borfalu, missbalaton...), a bejegyzések is e körül a téma körül csoportosultak. Írtam vicceset, de éppúgy érintettem komoly témát is. Szeptember - ugye elkezdődött a suli, harmadéves vagyok, hihetetlen. Rájöttem, hogy odavagyok a göndör pasikért, aztán készültek rólam új képek, karasnak köszönhetően és nem utolsó sorban, 22 éves lettem. Októberben indult világmegváltó útjára a nagylopás sorozat, összekevertek az október 23-i blokád egyik résztvevőjével, kinyomoztam a lakásszámom okát, Lyall segítségével rájöttem, hogy mérleg az aszcendensem, és egy ilyen fizetős oldal segítségével az erre jellemző tulajdonságokkal is szembesültem, és elkezdtem, amit már egy ideje tervezek: rávettem magam az úszásra. És még... a tanáraimon is nagyon kiakadtam. Novemberben voltam életem első blogtalálkozóján, folytatódott a nagy lopás, kiddoval nagyon sokat voltunk együtt moziban, az iskolában és a blogon is kiakadtam a sztrájkkal kapcsolatban és kiddo és a TI segítségetekkel elkészült a megnézendő filmek listája, továbbá megírtam az összes beadandómat, rengeteget tanulva az utolsó hetekben. December a karácsony, az ünnepek, a szeretet hónapja, amit én nagoyn nem éltem át egészen szentestéig. Sikerült a számvitel1 vizsgám, L megincsinálta velem az interjút a szakdolgozatához a comingoutról, voltam többször korizni, és elkezdtem behozni a lemaradásom a filmes műveltség terén:) Meg év közben sok-sok pasival randiztam, szexeltem, szereztem új barátokat, kaptam soksok szeretetet, belekerültem egy új blogos meleg közösségbe, írtam 100 bejegyzést, és már majdnem 500 kommentet kaptam hozzá, sokat tanultam, mégtöbbet dolgoztam, de egyszercsak ennek az évnek is vége lett:) Jövőre (Vagyis már idénre, vááá) megvannak a tervek, fogadalmak, el kell kezdeni a megvalósítást!
Azaz szilveszter. Idén életem első fullegyedül töltött szilveszterére készültem. Nem volt olyan, aki tényleg szerette volna, hogy együtt szilveszterezzünk. Volt 1-2 illemmeghívás, de ahhoz nem volt sok kedvem, úgyhogy maradt a szgép, meg a meleg ágyam. Aztán 31-én reggel társam telefonjára ébredtem 07:28-kor. A párbeszéd kb így zajlott: - Szia társam! mit csinálsz ma? - szia, most keltem, mit szeretnél? - Nincs kedved dolgozni ma? - Mennyiért? - Mennyit kérsz? - *nagyösszeg* - Mindjárt visszahívlak! Ekkor ágyból kipattanás, pisi, anyatelefon, hogy legyen készenlétben. Jön a hívás, hogy akkor fél óra múlva legyél ezen és ezen a benzinkúton, ott felvesz egy kocsi, megyünk Győrbe. Melegruha, indulás. CSak hangot vittünk, elég az hozzá, hogy kurvahideg volt. Unokatesóm hozott nekünk meleg ebédet, meg innit, meg szendvicset, úgyhogy semmiben nem szenvedtem hiánytz, csak a melegből. Hajnali egykor, a hosszú, bp-szintű tüzijáték alatt már nagyon fáztam. Még talán annyi, hogy Győrnek nagyon szép a polgármesteri hivatala! 11 körül értem haza. Hát, legalább nem voltam egyedül.
Végül az idei fogadalmak-tervek:
És így kuriózumként szeretném megosztani a szélesebb nyilvánossággal Teo egyik fogadalmát: " Nem pisilek többet a csapba. Jó hát előfordult.. :D" |


mostbújékgyorsba'TEgnap hirtelenelfoglaltságom támadt reggel fél nyolctól, úgyhogy nem tudtam akkor megírni a bejegyzést, amikor akartam. Most meg szakad a hó, én meg három zokniban fázom... Ez az a bizonyos belső fázás lesz, úgyhogy aludni térek mindjárt. Készültem fogadalmakkal, meg kis évértékeléssel, de az majd csak megébredés után:D Addig is: Kíváncsi vagyok, kinél ki a favorit?:P |


Filmeslista S01E03 - 300 [és voltunk moziban is!]
Pénteken vizsgáztam, aztán átadtam kiddonak és pumernek, amit jézuska nálam hagyott, hogy adjam oda, blabla... Nagyon boldogok voltak, és a suli előtt lelkesen fedezték fel kreatív kis ajándékom minden részletét:) Aztán beültünk a zónába, karácsonyiélménymeséltünk, majd az én kis ötletem nyomán elkezdtünk moziműsort keresgélni. Nem találtunk, de így is célbavettük a közeli westendet [mivel mással, kocsival]. Vacsora a mekiben, mozibasorbaállás, közben folyamatosnevetés, aztán, miközben én sorbaálltam, kitaláltuk, hogy mit nézzünk:D Ügyesen rábeszéltük Vikidruszanőmet egy 18as karikás filmre, de látnotok kellett volna az arcát, szerintem nagyon élvezte! Nah, hogy mit is néztünk: A GOLYÓZÁPOR-t, csak így, nagybetűkkel. [az eredeti plakát sokkal szebb, mint ez, amit alkottam belőle, de jónak indult, csak nem vagyok még photoshopvirtuóz:), úgyhogy belinkeltem alá!!!] Még az eredeti címről annyit [idézet a mozinet.hu-ról], hogy "Shoot 'Em Up-nak a nyolcvanas évek közepén felbukkanó, oldalsó irányba scrollozó komputer- és videojátékokat nevezték, amelyekben azon kívül, hogy el kellett kerülni az ellenségekkel való összeütközést és le kellett lőni a gonoszokat, másra nem nagyon kellett ügyelni (maga a kifejezés is csak ennyi: „lődd szét őket!”)." Már ahogy a film elkezdődik, az is egy nagy komikum, lövöldözik a főszereplő egy kis fegyverből, miközben levezet egy szülést, aminek a végén a köldökzsinórt is átlövi. Több embert pedig répával öl meg, amit otthon termeszt, és az egész film alatt majszolgat:D SZóval, kb ez a film alaphangulata. A történet kb 0, nem is értettem egy csavart benne, de alap film lesz belőle, én mondom. Ilyen jelenetek vannak benne, hogy leszorít egy autót, mert az nem indexelt... és még előtte el is magyarázza a mellette ülőnek, hogy hihhetetlen... ott van 1 centire a kezétől, nem lehet vki ennyire lusta [szolgálati közlemény: fosok, úgyhogy ma újra elkezdtem indexelni:D] Na, nem lövöm le a többi poént, hihhetetlen egy film, aminek semmi köze a valósághoz, ez mégsem válik zavaróvá. A gúny kedvelőinek kötelező. [újabb szolgálati közlemény: bocs a csillagszületikes hihetetlen-fantasztikus-egyedülálló jelzősorozatért, de ez a film tényleg kibszott jó:)]
Na, filmeslista, mert igazából amiatt kezdtem bele a bejegyzésbe:) Sebi passzív közreműködésének köszönhetően több filmmel is gazdagodott a gyűjteményem (nem, most kivételesen nem pornó, így is átlépte a nagyon durva 90 gigát az itthon lévő mennyiség:S), amiből tegnap a 300 című, listán szereplő alkotást választottam ki. Azt meg kell említenem, hogy kiddonak a film után valami ilyesmit írtam msnen, hogy "ennyi jó pasi egy filmen":)
Sokan a királyt emelik ki, de hát ?köztudottan? én nyunyó-párti vagyok, úgyhogy az én kis kedvencem a Tom Wisdom játszotta Astinos volt:)[lent, bal oldalt], és szomorú voltam, mikor a filmben elvesztette a fejét:'(
Amelyik karakterről még mindenképp szólni akartam, az Xerxész. Szerintem el volt túlozva. Hogy kb óriásnak mutatták a filmben. Hogy a hangja olyan mély volt, amilyen mély hang nincs is, és úgy tűnt, hogy csak rámondták egy lakásban a 'szalagra'. És hogy úgy nézett ki, mint egy rossz transzvesztita. Nekem nagyon nem volt szimpatikus, és nála viszont azért drukkoltam, hogy találja ez a rohadt dárda. Meg az is vicces, hogy kb egy fél palotát cipeltetett a rabszolgái hátán... Meg hogy istennek képzelte magát:D A film... szerintem ritkán készül ilyen jó kis történelmi film. Én azokat rendszerint unni szoktam, de most izgultam végig, még akkor is, ha tudtam, hogy "ki a gyilkos" [Kb. mintha a passión azért drukkolnék, hogy ne feszítsék keresztre jézust:)]. Jó film, bár kicsit látványcentrikus lett ez a rövidke iromány, méltó helye van a listán! |


ilyet hogy lehet?Amit most nem értek, az az, hogy hogy lehet szex közben beszélni?:O Olyan szinten ki tud zökkenteni a legjobb aktus közben is egy ilyen, hogy "jól csinálom" - "most mit szeretnél", vagy egy egyszerű "Hallod, mit csinál a szomszéd"... Aki beszélgetni akar, az menjen el egy kávézóba, vagy egyszerűen üljön a tükör elé. De ha mégegyszer megszólal vki, miközben velem dug-szexel-szeretkezik-baszik, esküszöm nem állok jót magamért!!!!
|


MI az? a jézuska tojta és nem KULÁS?A.K.A. kitől mit kaptam ajándékba idén karácsonyra? Menjünk időrendi sorrendben! [Minden képre rákattintva ott van eredeti méretben, csak hát ugye, valahogy ki kell néznie a blognak:P]
[Azért... a múltkor csak két dolgot kellett elrejtenem, amikor jöttek civilek, most már 4re duzzadt a szám hirtelenjében (nem viccet csinálni, nem a szám, hanem az elrejtendő cuccok szááááma)(lehet, hogy ez a szar vicc csak nekem ugrott be?????:O)]
3/ Haladunk tovább időben a szenteste felé. Vasárnap ugye a fizikai fejlődés napja 4/ Szenteste, ajándékozás a családdal. Én, mivel magamnak vettem meg az ajándékaim, igazából azért izgultam, hogy a többiek örüljenek a 'tényleg-meglepetéseknek'. És hát ez össze is jött, volt nagy meglepődés, öröm, boldogság, csak úgy áradt a szeretet mindenkiből. Amiket kaptam: Nagyon szép üveg mérleg, mert anyum kidobta a régit:) Egy memóriakártya-pendrive kombó, mert elhagytam az mp3lejátszóm, és a telefonom 60 megája nagyon szűkös volt:D Valamint egy nagyon szép ing, 'slim fit', barna, csíkos. Kaptam meglepiből egy már-már szokásos unicum nextet (lehet szólnom kéne szüleimnek, hogy tényleg nem iszom alkoholt?!:D) és öcséméktől egy nagyon "szexi" pólót:D 5/ Végül két és fél nap Sopron, rokonlátogatás, egész nap ételek mindenhol, de tartottam (és persze mérleggel folyamatosan kontrolláltam) magam. Volt pár ajándékozás, de sajnos a reggeltől estig tanulás [számvitelvizsgasorok] volt, ami végigkísérte az ünnepet. Amiket itt kaptam, könyvek [ezeknek vicces a 'története': apa mondta, hogy rendel könyveket a neten, szóljak, hogy nekem mi kell, mert úgy akkor olcsóbb lehet, vagymi. Elküldtem a címeket, meg is jöttek a könyvek, és hoztam volna el otthonról, mert ugye azért rendeltem őket, hogy olvassam. Ekkor mondta anya, hogy nem vihetem, ajándék lesz:) Úgyhogy így sikerült megrendelnem a saját ajándékom úgy, hogy még én sem tudtam róla:P] A címek: Robin Cook - Szfinx; Hugh Laurie - A balek; Michael Connelly - Halálszoros. Aztán, kaptam még egy cd-t. A vámpírok bálja előadás soundtrackje. Írtam nekik egy levelet még szeptemberben, hogy lesz-e cd. Azt mondták, hogy decemberben, 12 számmal. Ekkor kicsit elkenődtem, aztán kijött a cd, amin 41 szám volt (vagyis két cd). Boldogság, szóval ezt kaptam még. Továbbá egy ikeás cd (és kacat;P)-tartót, és a vidéki rokonoknak sem szólt senki, hogy nem iszom, úgyhogy egy mézesvilmost is:) Hát, ennyi. És, persze egy kép az itthoni fáról, próbálom felvenni a versenyt petitprince fájával, hátha:D De természetesen a karácsony nem erről szól. Hatalmas mennyiségű szeretetet kaptam egész évben a barátaimtól és a szeretteimtől, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. Szeressétek egymást, barátaim és olvasóim, mert a szeretet nagy kincs ám!!!
|


képriportA tegnapi napot teljesen a szellemi és fizikai felfrissülésnek szenteltem. Délelőtt fekvőtmászokSOK, utána számvitel, majd úszás és végül kori sofeeval és N-nel. Erről gyün egy képriport:) Holnap utazunk Sopronba, családi banzájra, majd jön arról is post, talán, DE előbb 27-én biztos lesz egy ajándékos post:) [A képeken nem vagyok túl dekoratív, nem nézni!!!]
|


Boldog Karácsonyt!
BOLDOG KARÁCSONYT sállálá minden kedves olvasómnak és nemolvasómnak, szóval mindenkinek:) [merthogy kétfajta ember van:P] Kívánok mindenkinek sok-sok szeretetet, és egy ilyen hasat [vagy magán, vagy a párján vagy mindkettőn!!!] |




szösszenetTegnapi céges karácsonyról a sooook-sok caipirinha és jäger hatására csak ez maradt meg: Tudtátok hogy van vékony és vastag cola????:P
|


kori
Igen. Tegnap este voltunk korcsolyázni, hosszú idő után először. Mert ugye... két éve tonyóék (be)hatására vettem korcsolyát:) Azon a télen összesen ötször volt rajtam, és most ünnepelhetjük a hatodik alkalmat! Hideg volt, fáztam, mert 20 percet kellett várnom Beára és Orsira, de aztán megjöttek. Terelem őket a bejárat felé, amikor is benyögi Orsi, hogy neki nincs korija. Sorbaállás a kölcsönzőnél, ahol közölték, hogy nincs kori. Akkor Beával úgy döntöttünk, hogy mi sem megyünk be. Beszaladtam még egy megígért rózsaszín élvédőért a kölcsönzőboltba, aztán odasúgtam a pultosnak, hogy nincs-e véletlenül még egy 38as kori dugiban. Volt, bementünk. Gyors átöltözés-melegáradat... És egy csomó más jó pasi is:) Látom már, ez lesz a téli törzshelyem:P Irány a jég. Azt hittem sokkal rosszabbul fog menni, mert soha nem is tudtam igazán, de egy-két bátortalan mozdulat után már olyan sebességgel szabtam a jeget, hogy én is meglepődtem. És esésem is csak egy volt, természetesen azután, miután közöltem, hogy dejó, még nem estem:) A végén meg megkaptam a karácsonyi ajándékomat:$ de erről majd egy másik bejegyzésben. Ma sikerült befejeznem a karácsonyi bevásárlást, természetesen a magamnak vett ajándékokkal [tudniillik a szüleim jézuskája véletlenül engem bízott meg:D]. Kétszer is voltam bevásárlóközpontban a héten, sőőőőt, háromszor, de most egy jó fél évig megint elegem van a tömegből:) Viszont szép karácsony lesz, mert most úgy érzem, hogy a szereteten kívül, amit adok, mindenki tényleg örülni fog az ajándékának, mert ezek bizony nem "elfér ott még egy nyakkendő" típusú dolgok ám:) De nem lövöm le a poént... váááá:D de nehezen bírom:@;P |


Filmeslista S01E02 - Motel 2
Tegnap folytattam a megnézendő filmek listájának megnézését:) [szóismétlés] Folytattam [megint szóismétlés vááá a szóismétlés is szóismétlés... nem megy ez ma:'(:S], igaz, egy olyan filmmel, ami valamiért nem került fel a listára, én mégis belső késztetést éreztem arra, hogy megnézzem, mivel már láttam az első részét, és nem csak nekem, de szinte mindenkinek tetszett.
|


Ahmed, a pasimIgazából egy tegnapi filmes élményt szántam a mai egyetlen postnak, de most olvasgattam, és egy akkora írásra leltem, hogy muszáj megosztanom. Erről, mindjárt, de ami még történt, hamár másról is írok: németből kaptam végül aláírást, pedig többet hiányoztam, mint a megengedett, de hát a bájos mosolyom és a másolási tehetségem összekapargatott egy nagyon kerek hármast:) Viszont dtpből nem kapunk jegyet:S Hogy miért? Idézem: "Sajnos már nem leszek karácsonyig elérhető, így a gyak.jegy megszerzésre nem lesz alkalom." Ezt válaszolta az érdeklődő mailemre a tanár. Mondjuk ő legalább válaszolt, nem úgy, mint a gyakorlatokért felelős hölgyemény, de erről majd máskor, talán. Kiddo azt mondta, hogy írjak neki vissza, hogy "Önnek is boldog karácsonyt, kiddo és wiko":D:D Ami biztos, az az, hogy kíváncsi lennék a reakcióra:P Ma meg... itt volt szerelő, megszűntette a csöpögést, vicces volt, ketten füleltünk, hogy halljuk-e. Ott álltunk egymás mellett mozdulatlanul, és füleltünk:) Meg itt volt a fodrászom, úgyhogy egy rende hajlabdányi hajjal könnyebb lett a fejem:) Most ebéd, aztán nemsokára megyek korizni a lányokkal. Jah, majd elfelejtettem. A Vicc: Kedves Apa!
|

rólam... apró kis - néha humoros, néha tök komoly - történetek.
RSS